3.rész. Az emlékezés
Miközben zuhantam, nem tudtam sem gondolkodni, sem részletesebben megfigyelni bármit is. Színkavalkádok száguldottak el mellettem, néhol csillagok fényét véltem felfedezni, majd hirtelen lelassultam, szinte csak lebegtem a térben. Pár perc után ablakok jelentek meg körülöttem. 10-15 körülbelül, s lassan elkezdtek forogni, mintha táncolnának, de egyszer csak szilárdan megálltak, és az előttem lévőben képek, jelenetek jelentek meg.
Láttam, ahogy kiskoromban reggelizek, majd az első napom az iskolában, az első barátnőm,ahogy pár idősebb ember megver a pénzemért, a szüleim veszekedéseit és így tovább.Minden részletet láttam,ami megtörtént velem, pár percbe sűrítve, s a HÉV-ben történtekkel zárult az egész. Mintha erre várt volna, elmozdult és a következő ablak jött elém. Itt egy előző századi ruhába öltözött gyereket, majd felnőttet láttam,és annak életét. Miközben
őt néztem,egy erőteljes hang szólalt meg:
-Ez is Te vagy!
Minden részlete beleégett az agyamba. Minden emléke ennek az ablaknak.Aztán a következőnek és a következőnek.
Mindegyik én voltam, mindenre emlékeztem. Tiszta lett minden,hogy ki vagyok, miért vagyok, s egyáltalán mi is vagyok.
Ordítottam, s csak ordítottam míg minden ablak el nem tűnt. Aztán felfogtam, hogy a baj nem kicsi... Egy erő kezdett visszafele húzni, s ahogy felfele haladtam,megengedtem egy halvány mosolyt, ahogy láttam szárnyaim árnyékát,majd
egyre erősebb vonalait. Újra. Megint. Az erő szétáradt bennem, s egy mondatot mondtam magam elé:
-Ruc vagyok, a lázadó bérgyilkosok démona.
4.rész. Lilith látogatása
Kipattantak szemeim, s mindenek előtt felordítottam a fájdalomtól, ami a fejembe nyílalt, a testem magától remegett... valahogy így vergődtem körülbelül 20percig. Ébredésemkor számítottam valami hasonlóra (volt már
ilyesmiben részem), de úgy néz ki túl sokáig voltam öntudatlan, hogy csak simán visszatérjek. Ahogy kezdett lenyugodni a testem,kibírtam nyitni a szemeimet. Az első kép a padló volt, s immár szárnyaim árnyékát fedeztem
fel rajta, majd megpróbáltam feltápászkodni. Annyi sikerélményem volt, hogy átbírtam fordulni a hátamra. Most már a plafont láttam. Furcsa mód, nyugodt voltam, erre tisztán emlékszem,ugyanakkor volt egy olyan érzésem, hogy figyelnek. Nem tévedtem. Pár perc plafonbámulás után egy bársonyos női hang szólt hozzám,amit rögtön felismertem. Hogy is feledhetném, a nagyanyámnak mindig oly szerelmes hangját... Az illúziók és vágykeltés Királynője, Lilith volt Ő.
-Remélem befejezted. Elég unalmas volt 5perc után.
-Én is örülök Neked Nagyi.
-Lilith!Ha kérhetem,tudod hogy vagyok ezekkel.Nagy bajban vagy!
-Rájöttem magam is,de nem izgat.Ideje volt hazajönni már.
S valóban így éreztem. Az emberek világának mocska és ostobasága rendkívüli módon zavart már egy ideje. Igaz, nem emlékeztem önnön valómra, de az érzések megmaradtak, és éreztem hogy tönkretesz ez a lét. A természet pusztulása, vagyis pusztítása, a bajok feledése, illúziókba menekülés, törvények, amiknek semmi értelmük... Igen, haza akartam jönni, de nem lehetett... Akkor már nem.
-Nem mintha zavarnál, vagy ilyesmi, de kérlek, áruld el nekem, miért jöttél a cellámba? Nem hiszem, hogy annyira hiányoztam volna....
-Ugyan, dehogynem hiányoztál kedvesem. Hisz minden gyermekem szeretem, s mindegyikük nagyon hiányzik, ha nincs velem!
-Kérlek....
-Ugyanakkor, kérdezni akarok Tőled pár dolgot.
-És ugyan miért válaszolnék? Hamarosan úgyis meghalok.Kivégeztek vagy mi... Mi okom lenne válaszolni?
-Ne feledd, kényszeríteni is tudlak!
-De az nem a Te stílusod! - mosolyodtam el, s ültem fel. Eleget feküdtem, hogy legyen erőm ehhez,s immár magabiztosabban tudtam beszélni is. Hosszú fekete haja mit sem változott az idők során. Ruhája is csupán annyira, hogy köpenyét feszülős bőrcuccokra cserélte. A leggyönyörűbb nő volt a világon s a legveszélyesebb is. Nem féltem tőle, gúnyosan néztem Lilithre.
Egyrészt mert már nem sok vesztenivalóm volt, másrészt, semmi nincs ingyen, s én vártam, mivel rukkol elő.
-Tudod,én nem mehetek fel...-s itt szikrázó zöld szemei mintha lágyabban néztek volna rám-ugyanakkor nagyon szeretném tudni mi folyik odafenn. Az emberi lelkekből, melyek ide kerülnek, nem lehet kiszedni semmit. Vagy ordítanak, vagy begolyóznak... Hisz tudod milyenek... De áruld el nekem, hogy milyenek Éva gyermekei?
Majdhogynem könyörögve nézett rám, de én némán figyeltem tovább. Ez volt az első kör.
-Áruld el nekem!! AZONNAL!
Újabb kör. Tudtam, hogy nagyon érdekli Őt a fenti világ, s azt is hogy Gaia megtiltotta Neki és a fődémonoknak a felmenetelt.
Minket is csak különböző idegesítő feltételekkel engedett fel, igaz, egy olyan ragyogó elmének, mint nekem, sikerült kijátszanom őket.hazudnék ha azt mondanám könnyen, de nem hazudok. Nehéz volt.
-Mit adsz cserébe?
Láttam dühét, és a vívódását.
-Van egy kulcsom.
-Milyen kulcsod?
-A bilincseidé.
-Törvényt sértesz.
-Tudom.
-De miért?
-A fenti világ gyermekei,engem illetnének... Csak is engem!! De nem vagyok szolga... Valami ami az enyém, és mégsem. Mégis... De ezt úgysem értheted. Áll az alku vagy sem?
Némán figyeltem pár másodpercig. Mi van ha csapda?Sajnos, ezt sosem tudni a mi fajtánknál. Bármennyire is erősek vagyunk és okosak, a bizalom fogalmát egyikünk sem ismeri. S alapvetően, az árulás gyermekei vagyunk... Mégis, el kell fogadnom, hisz más esélyem (ha kicsi is) nincs.
-Rendben. Vedd le a bilincseim és megkapod a válaszaid.
Kecsesen közeledett felém, kezében a kulcsokkal. Ahogy lehajolt,akarva-akaratlanul az arcom előtt voltak a mellei. A vágy (mint mindenkit a közelében) hirtelen kapott el, s alig tudtam visszafogni magam. Az illata, a teste, maga az egész lénye, túl vonzó és vágykeltő, hogy csak úgy elmenjünk mellette. Kicsit izzadtam. Észre sem vettem, hogy leszedte a bilincseim...
-Van ami nem változik. - mondtam szinte suttogva, még is felfigyelt rá és halványan elmosolyodott.
-A cellából majd kitalálsz, de sok őr van. Több mint régen. Náluk egyedül maradsz, azt ugye tudod? De azért, Anyád vár a cuccaidnál.
-Persze, gondoltam....
-Akkor amit kértem, add nekem.
-Rendben.
Kezeimet már eléggé ellazítottam. Ahogy kimondtam az utolsó szót, már elég könnyedén mozogtak, hogy elkezdjem a válaszadást.
Egymás elé, lapjával emeltem fel a kezeimet, s legutóbbi életemre koncentráltam. Nem volt olyan könnyű, lévén,hogy most kaptam
vissza az összes emlékem, de valahogyan csak sikerült. Ezután energiává alakítottam őket, s levezettem a két tenyerembe. Halvány kis gömb keletkezett tenyereim között, ami lassan bár, de növekedett. Csak így tudtam átadni neki,amire kíváncsi, mert 1. az emlékek visszaadását előidéző állapot az agyunkkal dolgozik.Egyénenként különböző, s nem lehet másnak odaadni,mert nem
tudja befogadni 2.nincs idő mesélgetni. Lassan végeztem.Egy kosárlabda nagyságú gömb keletkezett, melyben füst és energia keveredett össze-vissza, miközben néhol kis képek jelentek meg.Befejeztem.
-Mehet?-kérdeztem Lilithtől, Ő pedig alig észrevehetően bólintott. Fogtam a lemásolt emlékeimet, s egyszerűen az egyik tenyerembe helyeztem. A jelenről nem volt emléke, s mindent megtesznek a főkkel együtt, hogy jól informáltak legyenek.
Szánalmas, szerintem...
-Viszlát Lilith.
Majd a fejéhez vágtam, ami körbe is vette azt. Összeesett, csak a gömb halk hangját lehetett hallani.
-Jó emlékezést. - És elindultam kifelé a nyitott ajtón.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése