Folyatom mérgezett véremet,
Ugyan ez folyt apámban,
S én átkozom örökségemet.
Mi jóság felfedezhető,
Azt gyanús, hogy anyám adta,
De érzem, akkora a fertő,
Hogy e jót sajnos elnyomja.
Gyermekben ismétlődik a múlt,
A hideg is kiráz tőle,
Lelkem vívja a sok háborút,
Kár,hogy az elején el volt veszítve.
Kávé, cigaretta, halotti tor,
Csak apám sírjánál üldögélek,
Rajta neve,nevem: Tibor,
Most vessek ennek véget?
Meggyalázott ez a világ,
Jelzem, jogosan,
Hisz érzem létem átkát,
Mi azóta is csak zuhan.
Káosz, düh, tehetetlenség,
Fortyogok, akár a pokol,
Bűntudattal telt az éhínség,
Ami kínoz, okol.
Már nem vágom sápadt vénáim,
Mert félek, hogy a fertő,
Megteremti rémálmaim,
S nem segít a teremtő.
Sírra pöccintem parazsam,
Gyűlölöm a nevemet és vérem,
S gyűlölöm saját magam,
Mert nem kéne, de létezem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése