Minek hazudnám, hogy szeretek élni? Sokan ezt várják el és nem értem miért.. Nem szeretek.. nem. Gyűlölöm a világot és gyűlölöm az életem. Nem érzem magam jól benne, nem látom értelmét, nem látok esélyt arra, hogy bármi is pozitív irányba menne a jelenben, vagy a jövőben. Nem tudok tervezni a jövőre, nem tudok hinni olyasmiben, mint a boldogság. Kis koromban azt hallgattam, hogy nem vagyok más, csak egy köcsög Kállay, most pedig csak azt hallgatom, hogy nekem mit kéne tenni, mitől leszek én boldog, mi felé haladjak, és meg mondják a terveimet is egészen a nyugdíjas évekig. Mondják, hogy elcsesztem, mert nem járok templomba, ostobaságnak tartom a politikát, megvetem az embereket és mostanában újfent (mint régen, mikor nagyon mélyen voltam) idegesít ha valaki a közelemben nevet, kacag, baromságokon nevetgél, vidám. Lehet, sőt, biztos, hogy bennem van a hiba, de nem akarom azt hazudni, hogy nekem ez jó. Minden nap felkelek korgó gyomorral, hallgatom az utcáról bejövő zajokat és azt gondolom: erre nekem nincs szükségem, nem akarok kilépni, nem akarom látni. Megeshet, hogy csak megzuhantam, sajnos nem tudom. Persze, fellehet tenni azt a kérdést, hogy akkor miért nem vetek véget az egésznek? Mert valamennyire ösztönösen életben akarok maradni, ugyan akkor meghalni is szeretnék. De az öngyilkosság... Legnagyobb megvetéseim egyike. Hisz oké, bukjunk el, de amíg tudok járni, addig nem halok meg. Ellentmondás, talán... De ettől függetlenül nem élvezem ezt az egészet. Talán, nem is tudnám már, annyira hozzászoktam, hogy folyamatosan csak a szar jön.
Sokan azt hiszik, hogy ha megvan a jó szándék, akkor jót is tesznek azzal, hogy a másikra erőltetik a fene nagy jó dolgukat. Közben észre se veszik, hogy megalázzák a másikat, vagy sokkal jobban fájdalmat okoznak ezzel, mint ha csak hagyták volna az egészet. "A pokolba vezető út is jó szándékkal van teli."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése