Pár gondolat.

Az emberek nagy része azt hiszi, hogy a szabadságra vágyik.Attól tartok ez nem így van. A szabadságnak ára van, tele van fájdalommal, amit nem vesznek figyelembe. Legtöbbször nem komfortos, s társadalmilag pedig szinte mindig elfogadhatatlan.
Nem. Az emberek csak azt hiszik, hogy arra vágynak, miközben a társadalomhoz, s annak kényelmes egyszerűségéhez vonzódnak tudatosan, vagy tudat alatt, mely ugyan elhiteti velük, hogy szabadok, de a gondolkodó és látó egyértelmű levágja az igazat, mely megmutatja az ellenkezőjét.
Tulajdonképpen, kényelmes szabadság az, amire vágynak, de ez ugye, hazugságokon alapszik,s messze nem a szabadságról szól.
Ismerek részben szabad embereket (beleértve magamat is), akik ha tesznek valamit, tudják a következményeket, nem teljesen robotok, akik azt teszik, amit mondanak nekik. Az ismeretségbe beletartozik az is, hogy részben tudom mennyi szarságon kellett átmenniük, hogy ez a minimális ( mert a teljes szabadságtól mindannyian nagyon messze vagyunk) szabadság kijusson nekik, nekem.
Harcolni kell, sokat kell tűrni, gondolkodni kell, figyelni. Nem belehülyülni a reklámokba, nem elhinni mindent amit mondanak, nem zombiként, élettelenül elfogadni amit mutatnak. Persze mindez korlátolt. Ha ennél nagyobb korlátlanságot akarunk, attól tartok már radikálisabb eszközökhöz kellene nyúlni, illetve remeteként félre vonulni valami szigetre, vagy megmászhatatlan hegyre.
A vezetők azt hiszik magukról, szinte minden esetben, hogy minimum istenek, illetve az istenek fölött állnak. A pénz, a hatalom, a korlátlan irányítás utáni vágy olyan szinten megrontotta a rendszereket, hogy egy hajszál választja el a teljesen élhetetlen, illetve megvalósíthatatlan állapottól.
Sokat hallani olyan megoldásokról (jobban mondva csak ígéretekről), melyek képesek mindezeket a helyes útra terelni. De kérdem én, míg az ember maga fejet lehajtva elfogadja, hogy tehetetlen, addig miért is hinnénk el amit mondanak? Az összefogás hiánya, a butító, irányításra kényszerítő Tv műsorok, újságcikkek világában az a kevés ember, akit mindez nem érdekel, nem érint, más dolgok érdeklik, ugyan mit tehet? Mint fentebb írtam, a szabadságért ( még ha oly minimális is, melyet sikerült elérnünk) küzdenünk kell. Olyan kisebb ''háborúkat'' kell megvívjunk, melyeket ( jobban belegondolva) még csak említenünk sem kellene, fel se kellene vetődnie a mindennapi életben, még is küzdenünk, harcolnunk kell érte, ha el akarjuk érni.