Széjjel baszott lelkek basznak a kárhozott éjszakában! Őrült kérdések keringenek az univerzumban, megválaszolatlanúl! Démonok festik angyalarcúvá magukat, majd röpülnek a pusztuló mennyországba! Szavakkal marcangol a bensőm, majd tőrökkel piszkálja ki a szívembe fúródó puskagolyókat! Nem látok, vak vagyok, az ismeretlen süket fülekre talál! Oh, halál! Miféle táncot lejtünk az élettel mi? Mikor halkul el ez az őrült zene? Csak ordításaink maradnak a patkány király szemétdomb trónja előtt! Az alatvalók pedig csak döghúst zabálnak! Bölcsek koponyáitól díszeleg a pokol egy csarnoka, a másikban lefejezett kurvák teste díszeleg széttárva mindenüket! Láncoktól csörög a szabadságharcos, az élő holtaktól vár megváltást! Mit tehet a bukott, ha az utolsó isten maradéka van csupán vele? Miféle mosoly az, mely mögött rothadó fogú átkok bújnak meg? A szerető a hazugtól kapja meg amire vágyik! Az ártatlan mindig a gonoszhoz vonzódik! Megrontott bibliáktól várjuk a megváltást, a pengéktől csak vonalakat látunk! Már az éjszaka sem igazi, minden titkunkat megvilágítja a hazug utcalámpa! Már sehol sincs menedék! Vérből született a nemesség, a bűnbánat mocsoktól nedves! A magány ordítja kétségbeesett kínjait! Az igazakat kivágja magából a világ, mint ha fekély lenne! Színesceruzákkal próbáljuk életünk szürkeségét kifesteni! Az ördög éli világkorát! Gázálarcban szívjuk a friss levegőt! Az automatákból vehetjük meg a tiszta vizet! Nevetek tehetetlenségemben, sok testvéremmel együtt! Karmaimmal próbálom kitépni belső fájdalmam, de nem sikerül! Ahogy sokaknak sem, rajtam kívül... Nincs arcunk, egy maszkabál vendégei vagyunk! Gaia átkozza a teremtést, a Teremtő minden mást! Bohócok piszkálják a tüzet, miközben lassan elégnek nyomorúságukban! Melankóliás naívsággal tekintünk remegve mindenre, egy csöpp kedvességért, majd taszítjuk el, a semmiért!
A gyermekek csendesen sírnak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése