Angyalok vágják fel ereiket,
Isten elmerül a depresszióban,
A fő gonoszok, unják az egészet.
Az ősök az álmokba menekültek,
Az erdők szellemei inkább meghaltak,
A hősök legyőzettek,
A múzsák siránkoznak.
Én félvér vagyok csak,
Egyik felem eret vág,
A másiknak szemei sírnak,
Attól, amit lát.
Én fellázadva megmondtam,
Amit a főknek nem lehet,
Tovább nem szolgáltam,
Szánalmas, szolga életet.
S évezredekkel később, most,
Ugyan azt a kérdést teszik fel,
Amiért engem eldobott
Isten és gonosz, megvetéssel.
Leírom, mert lehet már,
Kérdezek, mit más csak félve,
Suttogva mert, bár
választ remélve:
- Miért szolgáljak embert,
Minek hazudjam, hogy érdekel?
Az isten ajándéka megvert,
De rohadtul nem érnek el!
Semmitmondó életek halnak el,
A halál sem nevet már,
Minek szállnék oda fel,
Ha mindenki lent vár?
Ősök, istenek, okosok,
Mondják jobban tudják,
Körül mégis csak a romok
vesznek; nahát!
Megérte teremteni?
Bajlódni majomból
emberré alakítani,
A lenti porból?
Vagy az egésznek a lényege,
Hogy mindenki elfoglalja,
S tudja a táblán hol a helye,
Mert valaki azt akarja?
Kérdem hát, szemlélve,
Lerombolt valóságaitok,
A régi bölcs tudást feledve,
Megérte? Na erre válaszoljatok!
darkhero 2011
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése