Társadalom

Elég érdekes végigmennem a városon, mivelhogy ez egy kis város, már már majdnem mindenki ismer mindenkit. Ezért bámulnak. Ezért nem értik, hogy mit keres rajtam kalap, napszemüveg és csatos goth kabát, mert senkin sincs, vagy miért járok szakadt ruhában. Néha mosolygok rájuk, néha nem.
Szeretek beszélgetni, de nem ostobaságokról. Például egyik legkedvesebb emlékem, amikor meghívtam egy csövest egy sörre, s egy egész estét átbeszéltünk, s van még pár ilyen. Hm, eszembe jut Nia, akit egy black metál esten ismertem meg Bp-n, s alig merték megszólítani, de jót beszélgettünk, mikor leült az asztalomhoz, vagy a srác, akit egy koncert után ismertem meg Miskolcon az állomáson, s az életem mentette meg azzal, hogy kimentett egy kan cigány társaságából, akinél bökő volt. Sok ilyen van, talán egy két éjszaka eltudnám mesélni ha nem három... De erre nincs ilyen. Itt tanárt beszélek le az öngyilkosságról, egy másikkal arról, mennyire szar a világ, vagy megköszöni, hogy miattam annyian jelentkeztek bioszra. Pedig szart se csináltam. Vagy a skinek vagy a cigányok kötnek belém, bár mostanában ezek kezdenek elmaradni. Tán' már megszoktak.
Álarcokat hordok, hogy mindenki boldog legyen. Álarcot kap a keresztény nagyanyám, hogy örüljön, anyám, akinek már azt se tudom mi számít, a barátaim, akinek valami mindig bajuk van, vagy velem vagy mással, és néha magamnak is, hogy tükörbe merjek nézni.
Elveszett tudatom néha ordít a semmibe, mert az jó, mondják, és én elhiszem. A társadalom legszívesebben kivetne, kiköpne magából és hagyna megdögölni, ha nem dolgoznék, de még így is vannak próbálkozásai.
És hol érzem magam jól?
Az éjszakában, a koszos, eldugott utcákon, a nyomortelepen, ahol még igazi érzések keringenek, egy lepukkadt kocsmában, ahová azok járnak, akik sok mindent megéltek, s le se szarják miben vagy, hogy gondolkozol vagy egyáltalán hogy létezel.
Magukat bölcsnek tartó némberek, kurvák és stricik közt, akikre figyelni kell, vagy átvernek. Na ez az izgalom. Mégis, ezek a testvéreim, arra van az otthonom, ahonnan a modern ember menekülne, mert nem ahhoz tartozom amit a társadalom világnak, életnek, vagy akárminek nevez. Gonosz vagyok, barom vagyok és néha bunkó. Na és? Létezem, akkor is ha akarod, akkor is ha nem. S legalább nem vallom annak magam ami nem vagyok. Ismerek olyanokat akik azt mondják ezek meg azok, de teljesen mások, és ismerek olyanokat akik nem mondanak semmit, még is azok, amik. Ezt lehet értitek, lehet hogy nem. Végül is, mindegy. Majd a társadalom elmondja milyen vagy és mit kell tenned, mert ha nem úgy teszel véged.
A közeljövőben ha végem lenne, akkor ezért lesz.
Lássatok, érezzetek őszintén és ne hazudjatok, illetve magatoknak ne. Merjetek azok lenni, amik, s ne mások által megbuherált létező robotok legyetek. Vagy ha mégis álarcot húztok, mint én, soha se felejtsétek önmagatokat, s csak azokkal legyetek őszinték, akik megérdemlik. A többieknek, úgy is mindegy mit mondasz, vagy mit teszel.