Babilon novella 2

2. Egy régi érzés

Xiryah egykedvűen üldögélt a trónnak kinevezett széken. Nem kötötte le se a maradék szolgáinak az igyekezete, sem pedig az épp rohangáló emberek, vagy hódolatukat kifejező kétes hősök. Néha rágyújtott, vagy felélesztett egy halottnak bábnak. Bár mostanság ez se nagyon kötötte le.
A Necro - völgy, illetve annak maradéka még az övé volt, de nem tekintett már rá úgy, mint régi otthonára, még is néha hatalmas honvágya támadt.
- Úrnőm, híreket hoztunk!
Mindig felszisszent ha úrnőként szólították. Soha sem szerette ezt a megnevezést, épp ezért Ruc mindig cukkolta és ....Ruclyer....
- Nem érdekel. Takarodj innen!
- De...
- Ellenkezel? Velem? Hogy képzeled Te körömpiszok?
Azzal máris egy horda árnyfarkas jelent meg feketén füstölögve, vörös szemekkel.
Na igen. Ha nem volt kedve utána járni semminek se, őket küldte el szimatolna, látni, érezni. A telepatikus tökéletes összhang meg volta miatt, ez tökéletesen működött, s ezek a lények nem árulták el soha!
- Úrnőm, azt hiszem ez egyszer ellenkeznem kell Veled. De hogy higgy nekem, kérlek szimatolj bele a levegőbe drága lényeiddel.. alázattal, kérlek!
Azzal letérdelt. Az egyik leghűségesebb szolga volt, s régóta istenítette a nőt. Xir tudta ezt, sőt azt is, hogy titkon szerelmes belé és ezért olyan amilyen. Más szolgálónak nem hitt volna, s azon mód megölette volna bármelyiket, ha az így merészelt volna viselkedni.
Intett egyet, mire a falka nekilódult.
Körülbelül 10 perc elteltével az Úrnő furcsán kezdett el viselkedni. Előbb tágra nyíltak a szemei, majd enyhén remegni kezdett!
- Ruc! Ez nem lehet!
Meglepetésében észre se vette, hogy elmosolyodott és öröm látszódott az egyébként állandó mogorva arcon.
- Machni!
- Igen, Úrnőm?
- Készítsd elő a kocsit, s szedj össze 20 embert! Útnak indulunk!
- Hová, ha szabad kérdeznem?
- Hová? Természetesen Babilonba, üdvözölni a parancsnokot!

****


Ruclyer álmodott. Néha, félálomban felkelt és érzékelte, hogy cipelik valahová, valakik. De nem érdekelte. Kiszabadult, ezt tudta, s más nem számított.
Ötszáz év. Ennyi ideig kínozták fogva tartói odalent, lévén hogy ott másként telik az idő. Nem tudta, hányan haltak meg a legutóbbi összecsapásban, s azt sem, vajon túlélték e valakik. Majd később... később foglalkozok ezzel. - gondolta.
Hangfoszlányokat hallott. Egy nőit és egy férfit. Aránylag fiataloknak tűntek. Húsz, huszonöt éveseknek.
- De Dark, mégis meddig kell még cipelnünk és hová visszük?
- Biztonságos helyre.
- Olyan már nem létezik!
- Ajj már na! Nem sokáig. Amúgy éledezik.
Megunta a cipeltetést, ezért kinyitotta szemeit és oldalra gurult ki, az őt tartó kezekből. Kicsit dülöngélve, de felállt, s egyenesen a lányra és a fiúra nézett. Ránézett a bal kezén lévő gyűrűre, s kicsit meglepődött.
Hát megtalálta a módját. Ez jó, nagyon jó.
Dark és Mortus figyelték mit csinál. Nem tudták mire számítsanak. Kell e védekezniük, vagy sem. Megszólítsák e vagy majd ő szólítja meg őket? Így vártak.
- Kik vagytok, és mit akartok tőlem?
- Lord Ruclyer, a megérkezésedre vártunk.
- Nem tudom miről beszélsz fiú.
- Megálmodtam, hogy visszatérsz - szólt lassan Mortus - így odamentünk az üdvözlésedre.
- Értem. Nos, akkor minden jót!
Ruclyer elfordult és a másik irányba indult ott hagyva a két meglepett fiatalt. Azok, egymásra néztek, majd Dark utána futott.
- Várj, uram!
- Kopj le!
- Tudjuk hol találod azokat, akiket keresel!
- Kiket?
- Akik életben maradtak a nagy csata után. Egyikük másikuk tanított is minket, s ők mondták, hogy jöjjünk érted és tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy elérd amit akarsz, vagy bármit.
- Nincs szükségem rátok!
- De...
- Jó, kik maradtak életben? S mennyi idő telt el, mi most a helyzet?
Végül leültek egy romos ház mellé. Mortus és Dark mindenről beszámolt, kezdve a nagy harc elbukásától egészen mostanáig.
Elmondták, hogy a síkok egybeolvadtak, és az eddig ismert világ megszűnt úgy létezni, ahogy volt. Különböző világok, különböző lényei törtek át ide, s az emberek létszáma rohamosan elkezdett fogyatkozni. Akikről ők tudtak, mint túlélők, csupán egy maréknyian ha vannak. Simonea, Xiryah és Menea nem bújtak el, de megközelíteni se nagyon lehet őket. Uzrogir még aznap eltűnt, és nem lehet tudni róla semmit sem, azóta. A nagy seregből kb 500-an maradtak, azok is szétszóródva, összetörve vagy rettegve létezve. A fődémonok elfoglaltak kisebb helyeket, amiket bázisaiknak neveztek ki. A többi lény nagy része csak enni akar, mások csupán pusztítani. A káosz és zűrzavar az úr, s mindenki mindenkinek az ellensége!
- Rendben. Merre van Simonea?
- Egy hegyen, amit régen Gellért - hegynek hívtak.
- Most mi a neve?
- Lángoló - Szív.
Ruclyer erre elmosolyodott. Egy régi érzés kerítette hatalmába, amit valamikor a múltban érzett utoljára. Na hát rendben, ideje összeszedni, akit lehet.
- Hol vagyunk?
- Babilonban.
- Ez remek, igazán remek!
Ruclyer elindult a város felé, félmosollyal az arcán.
Visszatértem - somolygott - visszatértem, és nem megyek vissza!