O Death.

Néha jobb lenne nem látni, nem gondolkozni, nem érzékelni a körülötted levő világot. Néha azt kívánom, bár ne is szültek volna meg. Ennek minek? Ahogy ezeket a sorokat is írom, tudom, hogy valahol épp egy kisgyereket erőszakol meg egy pedofil, vagy ad el egy csecsemőt egy eladósodott anya. Tudom, hogy valahol egy gyermek azért sír, hogy békén hagyja az apja, ne molesztálják, vagy azért mert szeretné, ha valaki szeretné. Valakinek épp most törik össze az álmát, vagy most szűnik meg a család szó igazi jelentése. Valahol részegen épp a feleségét veri agyon egy elveszett lélek, vagy épp éhen halnak. Meglehet, most tudatosul egy fiatalban, hogy mennyire elcseszett világra ébredt. És talán, lehet egy összetört szív most kényszeríti a tulajdonosát a sok fájdalomcsillapító beszedésére szép, menyasszonyi ruhában.

Sokan, most hihetik, hogy tényleg bolond vagyok, mert ilyen gondolatok járnak a fejemben. Sokan, úgy hihetik, kényszeresen sodrom ezekkel magamat a bánatba, vagy hogy minek is gondolok én ezekre.

De ha én nem, akkor ki?

Bármennyire is fáj, érezni akarok, bármennyire is azért voltam, hogy érzéketlenné váljak, igazából nagyon is érezni akartam.Másokat. A belsőjüket.

Minek is?

Mert ennyi értelem maradt. Legalább is nekem. Mert sem a valóvilág, vagy más marhaság a tv-ből nem érdekel, az álarcok által gerjesztett tévhitek sem. Én nem akarok gazdag lenni, nem akarok magas beosztást, vagy úgy ugrálni, ahogy más fütyül. Sok minden meghalt már bennem, ami másban él, vagy másnak fontos. Talán felesleges dolgok is voltak, nem tudom, de amikor valakiből érzek valami valami különlegeset, az valamelyest gerjeszt bennem némi érdeklődést. A legtöbb érzés igazából már halott. Egy olyan színdarabban formálódtak át semmi jellegűvé, ami senkinek se jó, mégis játsszák. Hiába próbálnám megmagyarázni, miket is gondolok olykor, miért van az ahogy gondolom, és hasonlók, mert legtöbbször azt látom, hogy nem is érdekli a másikat. Valami más. Valamit akarnak... talán csak egy darabot a lelkemből, egy csókot, egy ölelést, miközben azt mondom minden rendben lesz, de nem az amit mondanék. Az nem kell, de nem is haragszom ezért. Miért is tenném..

Lenéző szemek...

Sokszor a hm,.. a barátaimból is érzem, ha teljesen hülyének néznek. Ezt tök egyszerű észrevenni, még ha oly nagyon is titkolni akarják. Mégis, teljesen őszintén játsszák el.

Úgy írok, mint ha lenne értelme. Pedig azt hiszem nincs.

Mély értelmű érzéseket akarok érezni úgy, hogy egy helyben toporgok, akár egy szobor. Ezeket le is írnám úgy, hogy tulajdonképpen nincsenek rá szavaim. Vagy, nem is írnám le. Szavak, mondatok, monológ.. vicces ez egy olyan világban, ahol nem vagyunk hajlandóak elhinni az igazat, vagy ha valaki okosabb a másiknál. Mindegy, lényegtelen.

Már azt hiszem nem keresek, vagy ha keresek, azt nagyon csendben. Mert úgy se jön, ha létezik, és úgy se jön senki amúgy se. Hülyeség lenne azt írnom, hogy feladtam, mert fogalmam sincs mit is adhattam fel, ami érdekel még.

Egyesek....

....sírnak, mások feladják, vallásosak lesznek, alkoholisták, buzgó marhák, vagy pénz centrumosak. Legyél hülye, illeszkedj be, és ne vegyél tudomást arról, mi folyik a világ. Vagy! Szörnyülködjél, otthon a kényelmes fotelban, mondd meg a családnak, hogy né má milyenek ezek a fehér népek. Tudd jobban, amit a másik, mondd meg, legyél fanatikus barom, dolgozzál, egyél, basszál, igyál, köpd le a másikat!

Ja... már épp ezt teszed....

Szóval, miért is gondolkodom ilyeneken? Miért nem örülök sokszor egy baráti mosolynak? Mert a mosolyok mögé látok, és mert más nem gondolkozik azon, amin én, pedig ha mást nem is kapnak, minimum ennyit érdemelnek azok, akiknek épp most teszi tönkre az életét a fene nagy okos társadalom, család, vagy hősszerelmes.

Ja és nem rakok ki képet, na bazd, de kár, mi?