A szomorú bohóc

Az est végeztével,

Véget ér kényszernevetésem,

Bolond jókedvvel,

Csak Ti távoztok, közönségem.

S én vissza vasketrecem

magányába,

Családom és szerelmem

teljes hiányába.

A festék elfolyt,

Kopik is rendesen,

Félredobom a krumpliorrt,

Üveghez nyúlva, csendesen.

Színes ruhám feketére váltom,

Koszos körmöm se takarja semmi,

Felveszem hosszú bőrkabátom,

Mert várnak az éj sötét útjai.

A lenyelt alkoholt cigivel öblítem,

Sötét sátrak közt bolyongva,

Az elment közönséget keresem,

Hogy lássanak, de most borzadva.

És a pusztában találom magam,

Minden másnapos hajnaltájt,

S miután gonosz szavakat hánytam,

Otthagyom az átkozott tájt.

Így megyek vissza vasketrecem

magányába,

Családom és szerelmem

teljes hiányába.