Te elhiszed ezt? Lehet kellene, mert ez a valóság.
'Nevetés'
Mindig jön valami. Kóborlok a kis életemben, de egyre érzem a hívogatást. Onnan. A sötétből. A nevemen szólítanak.
Idő hiányában semmire sincs időm.
Aztán ugye, itt van ez a lány, mert mindig jön egy lány vagy egyeseknek egy srác. De ez a lány valahogy más. Harap és karmol, mint ha az élete múlna rajta és én elhiszem, hogy múlik is, mert ha nem tenné ezeket, szerintem meg is halnék vele együtt. És azt mondja nekem: "csodalény"- azzal a ragyogó kék szemével, ahogy néz, látom, szinte felfalna és én, ugyan így nézek rá. "Tömény vágy" - mondom, ahogy kibontom a ruháiból. "Ha én vagyok a főnix, Te vagy az éltető tüzem"
És komolyan is gondolom, s remélem elhiszi.
S mindig zene szól, mert ezzel lehet csendet teremteni.Aztán jön a sok szarság, fejben, mert szeretnek a múlt árnyai szarakodni. Soha sem elengedni, csak állandóan basztatni, hogy igazán még véletlenül se felejtsd el egy pillanatra se, mekkora szar vagy.
"Yeah"
Amúgy milyen szomorú, hogy egy kabát, melyet kaptam, többe fáj, mint egyhavi fizetésem. De kit érdekel. Dohányozni megyek ki benne.
S megint az a bizonyos lány jár a fejemben. Szar, hogy nincs itt. Hogy nem látom mosolyogni és nem mondja: "ez relatív" és nem bújik oda hozzám. Meg nem kávézunk. Mert néha azért szoktunk. Mondjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése