Csodás.

Háttérhangulat.

Csodásak a napok. Hol kedvetlen vagyok, hol simán csak rosszul.
- Mi a baj?
Baj...
Ha már feszt idéznek facebookon, most én idézem magamat, megspórolva másoknak a gondolkodást, vagy az önálló megfogalmazást.
"Valóban, s h ezt tudjuk, beállva a sorba morgolódunk, h hey de rossz, de ki azért nem lépnénk.

Majd ha valaki azt mondja, kapd be isten, nem csinálom tovább, jön "jobb" esetben egy olyan barom, mint én és azt mondja, nem, szopj tovább te is. Marad az összekapart minimálöröm."

"Kár, hogy a fogódzók elrozsdállnak, eltörnek vagy nem is voltak, csupán a fejünkben.

De mit számít, nem? Eljátsszuk, h nekünk jó

Miközben a saját ostobaságunkba fulladunk.

Briliáns önámítás"

"Hogy van lelked?

Talált e piszkálható szépet?"

"Ha egyszer elmúlna a fájdalom, megköszönném az életem és vége lenne. De nincs vége, soha sincs és nem tehetek semmit, mert bármely terv, amit kiötlök, csupán gyenge próbálkozásnak tűnik amellett, ami van."

Lehet válogatni.

Unalom, tettek, felkelés és kávé. Önismétlő problémák: -Nekem dekurvaszar! Úgyse értenéd blablabla. Tizenéves nemnormálisok kuratják magukat a hátunk mögött. Emberek mennek Afrikába, Indiába segíteni a rászorulókon... mi az, az itteni nyomor nem elég egzotikus?

Piszkálgatom a levegőt, füstöt fújok bele, hogy láthatóan létezzen.Közöny - melankólia - közöny. Irónikus megmentőhőst játszom. Szabadulna a lélek, ó de hova?

Látható önámításban élünk. Gondolatban kijelentjük, mekkora szar az egész, aztán... aztán egyszerűen csináljuk tovább. Adó 1, adó 2, adó 3, adó végtelen. Messzire ment a fejlődés, meg kellett volna már rég állnunk, de hm, siettetjük a halált.

És mindenhol facebookoznak. Kocsmákban, az utcán, a munkahelyeken, az áruházakban és otthon. Csodálatosak vagytok, komolyan.

Egyáltalán nem vagyok jól, s mit sem lát belőle senki.