Zenék, amit épp hallgatok: RÉS (Résrehajlás), F.O.System, Kontroll csoport, Mirage, URH. Azt hiszem, nem vagyok túl vidám. Nem is érzem magam jól. A mocsokban és azon is túl... Vesztésre állok magam ellen. Tartok tőle, túl sokáig voltam a szakadék mélyén és a sötétségben. Nem tudom, mennyi esélyem van boldognak lenni, pedig azért küzdök, pont ezért szeretném egyenesbe hozni ezt a mocskot ami bennem van. De egyedül nehéz, s fogalmam sincs mi sül ki belőle.
Szeretethiányosság, alkohol vagy csak napszúrás, majd tettek, amiket meg se akarunk tenni, és mégis szükségünk van rá. A holnapban meg ott a rothadó bűntudat még akkor is, ha nem is tettél semmit. Magamba néztem és nem tetszett amit láttam. Megrémített, s kicsit olyan, mint ha a kétségbeesés szeretne úrrá lenni rajtam. Valamilyen szinten vicces.. vagy inkább ironikus. Kritizálom itt a világot meg az embereket, aztán belül meg szépen elrohadok.
El kell tűnnöm innen, egyre jobban úgy érzem. Itt hagyni a várost, az ismerősöket, mindent. Ez a környezet, ahol annyi minden szart kellett elviselnem, nem visz előre, csupán betegebbé teszi így is beteg lelkem. Mint egy elcseszett vámpír, érzem, ahogy szív le folyamatosan. Van akinek kellek, s vele akarok lenni, de ha itt maradok, el fogom veszíteni, abba pedig belehalnék még úgy is, hogy romlottságom megoldja az ösztönös igényeimet. Nem. Ebből elég, elegem van. Bár ezzel a gondolattal sokra megyek. Hihh...
Talán, nem is a világgal van a baj, talán nem is az emberekben van a hiba, hanem velem és bennem. Ha ez így van, akkor mit keresek én itt... Mert, a létezésem értelmetlenné vált, ha elfogadjuk az előbb írtakat. És mégsem, mert vannak akiknek fontos vagyok. De vajon, méltó vagyok e rájuk? Még ha ők méltónak is találnak rá, valóban így van?
A mocsokban és azon is túl kezek nyúlnak felém, láncok kötnek béklyóba, s végig kell néznem, ahogy szépen lassan felemészt. Menekülnék, vagy küzdenék, de valahogy, fogy az erőm...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése