Gondolat foszlányok

Először is, a Babilon folytatás már írásban van, csupán készen nincs. Ha esetleg valaki még várja a folytatást, ígérem nem kell már soká. Ugyan akkor, arra gondoltam, hogy valahogyan felszerkesztem az előzőleg megírt részeket is. Minél több írás.. minél több darabka.

Sokat gondolok valakire, azt kell mondjam pofátlanul sokat. Mégse tudom, mit mondhatnék neki, vagy mit tegyek(tegyünk?) jelenleg.

Borús idő jár erre, s ennek, mint általában, örülök. A szürke napok, melyekben minden rejtett kis lény előfurakodik, s a fény a hazugok arcát is lebuktatja. Igazi érzések szállnak a levegőben. Már annak, akit nem készít ki, s nem alussza át.:)

Az a baj, hogy nem tudunk repülni, mert ellopták szárnyaink. Már álmunkban se lehetünk magunk. Ha belegondolok, talán már nem is akarjuk. Közös álmokat akarok. Végtelen álmokat, melybe senki se szól bele, s senki nincs útba. De csak a túlvilági lények hívószavát kapom, a kaparászást a karomon és az árnyékokban lapuló fenevadakat. Széjjel vagyok. Nem akarok.

Az életről sok mindenki szokott okoskodni. Ki - ki a maga hite szerint állapítja meg, hogy mi miért van így vagy úgy. De a francnak kell magyarázni? Attól se nem lesz jobb, s Te is ugyan olyan hülye maradsz, akár csak én. Ha okos vagy, már láthatod, hogy értelmetlen ugye?

Azt érzem, hogy boldogok lehetnénk és azt is tudom mennyi buktató és ellenség akarna, vagy fog közé és közém állni csak azért, mert nem akarják elfogadni a döntéseinket. "Sok az és, bocsi." Senki sem fogja. Senkinek sem kell. Ketten a világ ellen.

Vicces, hogy az emberek állandóan bámulnak. Tény, hogy a városban egyedülállóan létezem, s megeshet máshol is (mert miért ne?), de azért néha túlzásba viszik, és kezd zavaró lenni. Lehet a kalap teszi. Lehet a napszemüveg vagy a hosszú bőrkabát. Vagy ez így együtt hárman. Nem tudom, biztos isten vagyok, vagy irigykednek( optimista életfelfogás power:P) - bár nem valószínű.