Wass Albert: Valaki tévedett c. könyvének elöljáró beszédéből...


Van életünknek egy szakasza, amire ma már nem szívesen emlékszünk vissza. Márpedig megfeledkezni róla hiba lenne. Felnőttünk odahaza egy civilizált társadalmi rend keretein belül, melynek megvoltak ugyan a maga bűnei (mint minden társadalmi rendnek, amit az ember évezredek során kiagyalt), azonban adott lábunk alá egy szilárd padozatot, melyen kétlábú emberhez méltóan, egyenes derékkal állni tudtunk. Ez a padozat a törvény, az erkölcs, a jog és a magántulajdon deszkáiból tevődött össze, nyugati minta szerint, sok-sok nemzedékkel születésünk előtt. Reá születtünk, s úgy nőttünk föl rajta, mint aki odahaza van. Aztán egyszerre csak, egy emberirtó történelmi földomlás során, leszakadt alattunk ez a padozat. A világ, melyben emberré nőttünk, összedőlt. Részben az idő rothasztotta el a deszkákat, s azok, akik hivatva lettek volna a javításokról gondoskodni, nem végezték el a feladatukat. Részben férgek rágták ki a palánkokból az erőt, férgek, akiket restül megtűrtünk magunk között, s akik ellen elmulasztottuk a rend gerendáit évente átitatni a társadalmi szervezetek egyetlen védőszerével s az egymás irányában megnyilvánuló testvéri szeretettel. Végül a viharnak már könnyű dolga volt. A padozat leszakadt, a világ összeomlott körülöttünk, s ott leltük magunkat a romok között, otthontalanul és hontalanul, társadalmilag és politikailag anyaszült meztelenen...''
(Turcsány Péter)